Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Elutasította a Pest Megyei Bíróság a romagyilkosságok büntetőperének bírája ellen benyújtott első elfogultsági indítványt.
Elutasította a Pest Megyei Bíróság a romagyilkosságok miatt indított büntetőper tanácsvezető bírája, Miszori László ellen benyújtott első elfogultsági indítványt. A döntés ellen fellebbezésnek nincs helye, de a per ügydöntő határozata ellen panasszal lehet élni.
Az elsőrendű vádlott, Kiss Árpád védője, Bérdi Zsolt az április 13-i tárgyalás kezdetén jelentett be elfogultságot Miszori László ellen azért, mert a bíró a korábbi tárgyaláson „a most izgalmas rész következik” kijelentésével szerinte minősítette a bizonyítási eljárási dokumentumokat, és egy telefonszámról a szakértői jelentés ismertetése nélkül megállapította, hogy az védencéé.
Kiss Árpád ugyanezen a tárgyalási napon szintén bejelentett egy elfogultságot a bíró ellen. Múlt szerdán pedig testvérével, István együtt újabb elfogultsági beadvánnyal fordult a bírósághoz. Ezekről egy másik bírói tanács hivatott dönt majd, de a bírói tanácsot még nem jelölték ki, így továbbra is Miszori László tárgyalja a romák sérelmére elkövetett büntetőügyet. A per szerdán a vádlottak családtagjainak, ismerőseinek meghallgatással folytatódik.